Határmenti

2013 jún. 12.

Játék Határok Nélkül – Diákjuniális

Több mint negyedszázada a tanév utolsó napjain zajló rendezvény közösségi élmény, a barátkozás és a kapcsolatteremtés örömét és lehetőségét nyújtja a város középiskolái és a meghívott vendégiskolák diákjai számára.  A sportversenyeken, a Játék határok nélkül vetélkedőn és a műveltségi megmérettetéseken évről évre egymás ellenében indulnak a középiskolák, de nem csupán azzal a céllal, hogy megmérkőzzenek egymással, hanem azért, hogy valamennyien együtt részesei legyenek egy nagy közös játéknak.
A Diákjuniális szervezésébe legnagyobb mértékben a diákönkormányzatokra vonjuk be, ezzel
elősegítjük együttműködésüket, és biztosítjuk, hogy a fiatalok gyakorolhassák a saját életük és közösségeik önálló megszervezésének jogát.
A Diákjuniális ideje alatt az iskolák saját színeiket (kék, piros, sárga, ezüst, bordó, zöld ruházatot) viselnek, ami megalapozza a rendezvény karneváli hangulatát.
Az idei fesztiválon is nagy hangsúly fektetünk az egészséges életmódra nevelésre, az ifjúság egészségtudatosságának fejlesztése, melynek fontos eleme a mozgás és a sport.
Június 12-én szerdán a lány és fiú csapatok focimeccsein kapta a kezdőlabdát a 2013-as Diákjuniális. Ezen a napon a kapitánylabda-, fíú kosárlabda- és asztalitenisz bajnokság mellett zenei vetélkedőre vártuk a középiskolák csapatait.
Csütörtökön mindkét nem képviselői röplabdában, kézilabdában és fekvenyomásban mérték össze erejüket, majd a Suliváltót és a Flúgos-Futamot kipihenve  a Főtérbúcsúztató előesten a művészeti bemutatók után beszállhattak egy hangulatos karaoke versenybe. A napot a Latte Maffiato zenekar koncertje zárta.
A sportversenyeken a legtöbb győzelmet a Balassi Bálint Gimnázium diákjai érték el.
Pénteken az Utolshownapon a Vármegyeháza előtt gyülekezett a városi diákság, hogy átvegye a város kulcsait polgármester úrtól a tanév utolsó napján, A Főtértől az erre az alkalommal írt versekkel és közös élőkép alkotással búcsúzott az ifjúság. A „Játék határok nélkül” nagyvetélkedő 9 órakor az új iskolai indulók előadásával indult melyet a látványos esőűző táncok és a tanári produkciók követtek. Az ügyességi és szellemi feladatok idén is nagy kihívás elé állították  középiskolásokat. A  feladatokat a diákok idén kimagasló színvonalon teljesítették, melyek  pontozása a nemzetközi zsűrit is nehéz feladat elé állította.
A három napos vetélkedés eredményhirdetésére a megújuló főtér alapkövének letételét követően délután kettő órakor került sor.
Az idei juniálison a győzelmet a Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium szerezte meg megelőzve  a Szent Imre Keresztény Általános Iskola Gimnázium és Szakképző Iskola, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola, a Balassi Bálint Gimnázium,
a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola,  és Spojena Skola- Modry Kamen diákjait!
A Főtéren ezután sem állt meg az élet. A Mikszáth- és a Zobonka Táncegyüttesek Nyitott Táncműhelyébe gyerekek, diákok, felnőttek egyaránt bekapcsolódhattak.
A Főtérbúcsúztató Utcabál este 8-kor kezdődött, a sokszínű és izgalmas este keretében Utcadiszkó és Rock Táncház, valamint koncertek és utcamozi várta a szórakozni vágyókat. Idén egy helyi amatőr zenekar bemutatkozása biztosítunk lehetőséget, melyet követően egy népszerű hazai zenekar  Mystery Gang élő koncertjén szórakozhatnak a diákok és a város polgárai.
A bulizivatar reggelre átvonult a városon és megkezdődött a VAKÁCIÓ!

A diákjuniális programjainak letöltése

A főtérbúcsúztató programok letötése

Junialis_01
Junialis_02
Junialis_03
Junialis_04
Junialis_05
Junialis_06
Junialis_07
Junialis_08
Junialis_09
Junialis_10
Junialis_11
Junialis_12
Junialis_13
Junialis_14
Junialis_15
Junialis_16
Junialis_17
Junialis_18
Junialis_19
Junialis_20

További programok