Határmenti

2013 júl. 6.

Palóc Búcsú 2013

A palóc identitás és összetartozás erősítése jegyében rendezzük meg 9. éve, minden év július első szombatján a Palócbúcsút. A falu határában a Gyürki-hegyen áll a 2005-ben felállított Palócok Vigyázó Nagykeresztje, amelyhez évről-évre érkeznek a Palócföld falvaiból hagyományt tisztelő lakosok, hogy kifejezzék együvé tartozásukat. Az eseményre a palócokon kívül az ország minden részéről érkeztek résztvevők. A meghívottak közül elsősorban a szlovák határvidék lakossága –még ma is jelentős százalékban magyar nemzetiségű -, akik erősen őrzik hagyományaikat és anyanyelvüket.
A delegációkat a települések polgármesterei vezették, művészeti és hagyományőrző csoportok mellett a helyi közéletben részt vállaló magánszemélyek, vállalkozók, civil szervezetek is részt vettek.
Évekre visszanyúló hagyományként megtisztelik rendezvényünket a gyalogbúcsúsok Rimóc, Varsány és Nógrádsipek lakosai, akik minden évben több létszámmal bővülnek. Ebben az évben Szécsényből is csatlakoztak hozzájuk, így 99 fő vett részt a több, mint 10 km-es hajnal 5 órakor induló gyalogbúcsún.
A meglévő és a találkozó alkalmával csatlakozó testvértelepülésekről „Szaflary (lengyel), Csáb (szlovák), Kalonda (szlovák), Haraszti község(horváth), Szilágynagyfalu(román, Erdély)delegációk kaptak meghívást, melyek képviselték magukat. Az újonnan csatlakozó Szilágynagyfalu polgármesterével az Együttműködési Partnerszerződés aláírásra került.
A koordinációt és lebonyolítást az Önkormányzat vállalta „A HATÁRTALAN” Szolidaritás és „Esélyegyenlőség” EURÓPAI Hálózata programsorozat lebonyolításán belül.
A falu lakossága – a gyerekektől az időskorúakig- már a szervezés időszakában nagy számban részt vállalt a találkozó előkészítésében, majd lebonyolításában, nemcsak résztvevői, hanem aktív közreműködői voltak a különböző kultúrális programoknak, továbbá a vendégek fogadását és kíséretét látták el. Az óvodások, az iskolások, a településen működő hagyományőrző csoport műsorral készült a találkozóra. A község lakossága házi készítésű süteményekkel várta a vendégeket a Fonóházban és a Herencsény főutca lakói kapuik előtt hűsítő italokkal, süteménnyel kínálták az előttük elhaladó zarándokokat.
A rendezvény szervezése több hetes megfeszített munka és számos lelkes felnőtt és fiatal együttműködésének az eredménye.
Az Európai polgársággal és a demokráciával, a közös érdekekkel, a közös történelemmel és kulturával kapcsolatos fellépés jegyében az együttgondolkodás céljának eszközeként szerveztük meg Herencsényi Palócbúcsút és Falunapot hagyományőrző csoportokkal és egyéb programokkal.
A találkozó szabadtéri szent misével kezdődött, délután és este gazdag és színvonalas kulturális program várta az érdeklődőket.
Az esemény lehetőséget teremtett az emberi kapcsolatok elmélyítése mellett a közös üzleti kapcsolatok kialakítására is.
A Herencsényi Hírmondó saját kiadványuk ugyancsak később számol be az eseményről, de Nógrád megye teljes területét lefedő Nógrád Megyei Hírlap címlapon jelentett meg a cikket az eseményről, az Ipoly Tv egy órás riportműsort készített, mely az Ipoly tv-n kerül bemutatásra.

A találkozó újabb személyes barátságok kialakítására és közösségi kapcsolatépítésre teremtett lehetőséget.
A rendezvény eredményeként kiszélesedett a község testvér-települési kapcsolatrendszere, mellyel az érintett települések könnyebben birkózhatnak meg az integráció által rájuk rótt feladatokkal, és hagyományőrzést össze tudják egyeztetni a közös gondolkodással Európa jövőjéért. A rendezvény hozzájárult ahhoz, hogy az itt részt vevő európai polgárok megértsék, hogy a közös európai értékek összeegyeztethetőek a múlt emlékeinek tiszteletben tartásával.

A gazdag és változatos programok teljesítésének ismertetése.

2013.július 5. (péntek)
A testvértelepülések képviselőinek érkezése, A vendégek fogadása a Fonóházban.
A delegációk vezetőinek megbeszélése, a találkozó programjainak megismertetése, vacsora, elszállásolás.

2013. július 6. (szombat )Herencsényi Palócbúcsú és Falunap.

Zarándokok és vendégek fogadása a Fonóházban
Gyülekező Herencsény központjában

10,00 órai kezdettel Jusztin Józsefné polgármester és Balla Mihály országgyűlési képviselő által a búcsúsok üdvözlése , Vagyóczky József esperes áldásának adása. Menet indulása a Gyürky-hegyre. A vonulás útvonala 2,9 km volt.
11,00 szabadtéri ünnepi szentmise a Palócok Vigyázó Keresztje előtt. A misét a váci segédpüspök celebrálta. Áldást adott Füke Szabolcs evangelikus lelkész.
A mise során a palóc falvak népviseletes küldöttei egy hitünkért, nemzetünkért, palócságunkért elmondott könyörgés mellet – a községből hozott – marék földet, vagy virágot helyezett a kereszthez.
14,30 órakor kúltúrális műsorok a szabadtéri színpadnál, testvértelepülések bemutatkozása.
22,00 szabadtéri bál

2013.július 7. (vasárnap)
A testvértelepülési delegációk tagjainak reggeliztetése, záró megbeszélés , tanácskozás és búcsúztatás és hazautazás.

Herencsény, 2013. július 11.

Tisztelettel:
Jusztin Józsefné
polgármester

A Nógrád Megyei Hírlap tudósítása a Palóc Búcsúról ide kattintva olvasható.

Herencseny_PB_01
Herencseny_PB_02
Herencseny_PB_03
Herencseny_PB_04
Herencseny_PB_05
Herencseny_PB_06
Herencseny_PB_07
Herencseny_PB_08
Herencseny_PB_09
Herencseny_PB_10
Herencseny_PB_11
Herencseny_PB_12
Herencseny_PB_13
Herencseny_PB_14
Herencseny_PB_15
Herencseny_PB_16
Herencseny_PB_17
Herencseny_PB_18
Herencseny_PB_19
Herencseny_PB_20

További programok